Gondolkodj Magyarország!

Mit, miért, hogy és merre?

2015. már 20.

Lehet hogy ezt elrontottuk?

írta: Rutz Tamás
Lehet hogy ezt elrontottuk?

Kezd átalakulni a pártpolitikai színtér. A sorra érkező közvélemény kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy kialakulóban van egy Fidesz-Jobbik versengés, míg az MSZP, mely látott szebb napokat, (durvábban fogalmazva pedig leamortizálta magát) nem képes kilépni saját árnyékából, stagnál. Ezen három póluson kívül pedig kis- illetve mikropártok próbálják magukat megmutatni, de ehhez idő kell még.

bomba.jpg

A tűzzel játszunk

A legutóbbi Ipsos kutatásban, a Jobbik már csak 3%-os lemaradásban van a teljes népesség körében, így elérte eddigi legnagyobb támogatottságát. Tetézve ezt, megismerhettük a Veszprém megye 5. számú választókerületében megrendezésre kerülő időközi választás előzetes felmérését. Ezen kutatás ...

Tovább Szólj hozzá

blog jövő vélemény politika mszp orbán gyurcsány együtt gondolkodás szabadság demokrácia veszprém jobbik haza ellenzék haladás tapolca dk ner

2013. máj 05.

Családon belüli komondor

írta: Rutz Tamás
Családon belüli komondor

Az utóbbi 5-6 évben a politikai elit úgy tűnik mintha szándékosan próbálná emelni a társadalom ingerküszöbét, számtalan esetben úgy tűnik hatásosan, de még így is legalább kéthetente találkozunk valamivel ami kiüti a biztosítékot az embereknél.
            Így történt az elmúlt héten is, mikor Balog József országgyűlési képviselő elmondása szerint felesége, átesett vak komondor kutyájukon, bár ezt később módosította arra hogy az eb feldöntötte és nem átesés volt. Természetesen ezzel a történettel nem sikerült senkit sem megtévesztenie, a média hamar megtalálta a képviselő úr volt feleségét aki azért vált el tőle mert férje többször is bántalmazta. Balog Józseftől még pártja, a Fidesz is elhatárolódott ...

Tovább Szólj hozzá

család fidesz magyarország bűnözés alkohol kdnp erőszak szabadság demokrácia orbán viktor varga mihály rogán antal haza anyaság családon belüli erőszak alkoholista btk komondor szabó tímea balog józsef büntény

2013. ápr 28.

Érpataki-modell

írta: Rutz Tamás
Érpataki-modell

avagy mi történik ha a szélsőjobb hatalmat kap

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van egy település melynek neve Érpatak. E község polgármestere a magát nemzetinek valló, szélsőséges pártnak a Jobbik jelöltjeként jutott eme pozícióban és megvalósította a mostmár csak „érpataki-modell”nek nevezett új rendszert.  A szociológusok és szociális munkások elutasítja ezt az új modellt, de a párthoz kötődő személyiségek pontosan a településsel próbálják igazolni elveik igazságtartalmát, elképzeléseik sikerességét.
            Érpatak polgármestere már ránézésre sem hasonlít a megszokott településvezetőkhöz. Orosz Mihály a nyilvános rendezvényeken katonai vagy fekete betyár ruhában jelenik meg, az vigyázzba állítva imákat szavaltat az általános iskolásokkal és ...

Tovább Szólj hozzá

magyarország bűnözés tolerancia szabadság demokrácia roma cigány jobbik rend haza érpatak

süti beállítások módosítása