2015. már 20.

Lehet hogy ezt elrontottuk?

írta: Rutz Tamás
Lehet hogy ezt elrontottuk?

Kezd átalakulni a pártpolitikai színtér. A sorra érkező közvélemény kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy kialakulóban van egy Fidesz-Jobbik versengés, míg az MSZP, mely látott szebb napokat, (durvábban fogalmazva pedig leamortizálta magát) nem képes kilépni saját árnyékából, stagnál. Ezen három póluson kívül pedig kis- illetve mikropártok próbálják magukat megmutatni, de ehhez idő kell még.

bomba.jpg

A tűzzel játszunk

A legutóbbi Ipsos kutatásban, a Jobbik már csak 3%-os lemaradásban van a teljes népesség körében, így elérte eddigi legnagyobb támogatottságát. Tetézve ezt, megismerhettük a Veszprém megye 5. számú választókerületében megrendezésre kerülő időközi választás előzetes felmérését. Ezen kutatás kimutatta, hogy a Fideszes illetve Jobbikos jelölt fej-fej mellett halad, míg az MSZP-DK vagy 10 százalékkal marad le. Ez félelmetes. Ahhoz, hogy valaki kihívó legyen illetve alternatíva többnyire szükséges egy "katartikus" pont. Egy olyan esemény amely nem egy közvélemény kutatás éppen nyilvánosságra hozott eredménye, hanem egy nép általi legitimáció, melyre alapozni lehet. Ha nem vigyázunk ez lehet a Veszprém 5. Leegyszerűsítve, ha a Jobbik győz, lendületet kaphat és nagyon hamar beérheti a kutatásokban a kormánypártot. Ha pedig a szélsőségek jelentik az amúgy is populista Fidesz kihívóját, lesz mitől félnünk. A Jobbik ereje populizmusában, anti-establishment kommunikációjában és a problémák leegyszerűsített, primitív megközelítésében rejlik. Ebből lehet hatásosan támogatottságot generálni, de soha nem teszi kormányzóképessé. Amennyiben a populista jobbról, egy populista szélsőjobbos váltás következik be, mindenre fel kell készülnünk és talán még többre is.

Mit rontottunk el?

Alapvetően több oldalról követtünk el hibákat. 

1. Bár voltak olyan szervezetek amelyek másképp cselekedtek, mégis jellemző volt egy darabig, a Jobbik ignorálása. Ez több oldalról hiba. Erősíti a rendszerellenes képet, összehúzza bázisát. Ezen kívül alapvetően antidemokratikus. Egy politikai párt (jó esetben) embereket képvisel, a szavazóit. Akárhonnan is nézzük, a Jobbik elegendő támogatást kapott ahhoz hogy képviseletet adjon a parlamentben, még akkor is ha sok szempontból ordas eszméket fogalmaznak meg. Nem kihagyni kell őket a vitából, hanem pont ellenkezőleg: megverni őket benne és bizonyítani igaztalanságukat. Alapvető tévedés az, hogy ezzel a többi párt legitimálja őket. A politikai legitimáció forrása a nép, egy demokráciában el kell fogadni a szavazók akaratát, viszont törekedni kell a véleményük racionális érveléssel történő megmásítására.

2. Rosszul határoztuk meg politikai ellenfeleink súlyát. Mindegyikőnk, aki részt vesz (legalább helyi szinten) a politika alakításában, szinte kizárólag a Fideszt célozta meg mint legyőzendő rossz. Nem voltunk elég éberek és józanok ahhoz hogy belássuk: az első ellenfél akivel dacolnunk kell a szélsőjobb. Minden korrupciótól áthatott rendszer alapvetően magától összeomlik,  (mióta felgyorsult világban élünk, ahol a hírek szinte azonnal elterjednek, még hamarabb is) a politikai ellenzéknek a kormányzóképesség kialakítására kell törekedni. Sokszor annyira beleéljük magunkat a napi politikai csatákba és az utcai politizálás rendszer döntögető tevékenységébe, hogy erről szinte elfeledkezünk. Miközben tüntetünk, hangosan beszélünk és ezzel (remélhetőleg) gyorsítjuk a NER hanyatlását, nem váltunk alternatívává és ezt a Jobbik próbálja kihasználni. Ezért mutatja magát visszafogottabbnak, konzervatívabbnak, akkor is ha tudjuk: mögötte a gárda, a betyársereg és egyéb szélsőséges szervezetek ideológiája van.

3. Nem figyeltünk fel a a folyamatokra. Miközben a Fidesz egyre xenofóbabb politikát folytat és mesterségesen is ellenségeket kreál a népnek, a Jobbiknak még mondania sem kell semmit. A régi szisztéma, melyben ha a kormánypárt bukik, proteszt szándékkal átvoksolnak a "baloldalra" már csak történelem a magyar választók attitűdjében. A Jobbik megjelenésével már a csalódott emberek nem mennek "messze" a tiltakozó voks megtételére, hiszen egyre inkább konvergál egymáshoz a két jobboldali párt. Így szabad átjárás van a két bázis között, amely óriási tartalék a Jobbiknak.

Merre az előre?

Ez talán a legnehezebb kérdés. Egyrészről nem szabad elkövetni azt a hibát mint 2014ben, hogy ad hoc választási szövetség köttetik, melynek szinte kizárólagos célja Orbán és rendszerének leváltása és a hatalom átvétele. Ez nem elég. Egy ilyen konglomerátum maximum proteszt, ezáltal a kormány iránti ellenszenvre támaszkodhat. De ahogy feljebb írtam, a folyamatok azt mutatják hogy a tiltakozó szavazatok nem vándorolnak át nagy mértékben a jobboldalról.

El kell kezdeni nem érdekek, hanem értékek mentén politizálni. Az utóbbi 20-25 évet azzal tettük tönkre hogy az emberek érdekeit akartuk kizárólagosan megjeleníteni. Történt ez a gyurcsányi populizmussal, az orbáni demagógiával, illetve az LMP antiglobalizációs ámításával. Arra van most szükségünk hogy értékeket határozzunk, azok mentén kidolgozva programokat. El kell mondanunk mi a víziónk, mit is akarnánk Magyarországgal tenni, hiszen már talán túl sokszor mondtuk el hogy mit nem. Azt kell megmondanunk, hogy milyen értékeke mentén szerveződik a haza egy esetleges Orbán utáni világban és mi fogja összekötni az embereket. Ezt el kell mondani csúnyán mondva "társadalomtudományi értelmezésekkel" de el kell mondanunk úgy is,hogy mindenki megértse és tudja azt, ha változás van az nem dönti romba a hazáját. A Jobbik számos szempontból egy ilyen utat kijelölt már magának évekkel ezelőtt, de olyan ideák mentén melyek visszafogottan mondva is társadalmi katasztrófához vezetnek, csak beburkoltattak populista maszlagba.

Ébresztő! Fel kell venni a kesztyűt és utat mutatni! Az út pedig nem 2010 elé kanyarodik vissza, hanem sokkal inkább egy új rendszerváltás és egy teljesen megújult államszerkezet és társadalmi változás felé. Nem lesz egyszerű.

-Rutz Tamás-

Szólj hozzá

blog jövő vélemény politika mszp orbán gyurcsány együtt gondolkodás szabadság demokrácia veszprém jobbik haza ellenzék haladás tapolca dk ner