Az utóbbi napokban, felkapott téma kezd lenni a hajléktalanok helyzete Debrecenben. Ennek lehetne örülni, de sajnos bizakodásra nem ad okot az, amit láthatunk az ügyben.


A debreceni önkormányzat, 30/2015 (IX.24) számú határozatában, olyan undorító elánnal vágott bele a probléma rejtegetésébe, amely gyomorforgató mindenkinek akibe szorult egy kis empátia. A városvezetők úgy gondolták, a legegyszerűbb módszer az, ha még nagyobb körben kitiltják ezeket az embereket...végül is jön a tél, majd az ünnepek...nehogy már, a debreceni polgároknak látnia kelljen a sok éhes és átfagyott embert.
Hogy megérthessük az ebben a témában is felbukkanó totális morális válságot, érdemes ránézni, az ellenzék „vadkanjának” reakciójára... Varga Zoltán képviselő úr, úgy gondolta, hogy ellenzéki politikusként az a legjobb, ha a polgármestert cseszegeti facebook posztban..és persze büszkén kijelenti, hogy ők az egyetlenek, akik a szegények mellé álltak. Furcsa világot élünk. Furcsa az a világ, ahol egy polgármester online cseszegetése, politikai beszédek tartása felér a szegények pártfogásával...Persze ilyen sajnos a magyar politika és az a fajta politikus generáció, aki ebben szocializálódott és ehhez szokott hozzá. Nem is fognak rajta változtatni. Mert ez nekik kényelmes...

Mit kéne tenni?

Alternatívát állítani és megoldást keresni. Persze ez egy közhely, de akkor is ez a megoldás, viszont tovább is kell gondolni az egészet és nem itt megállni.

Debrecen város hajléktalan ellátórendszerének bővítése, építése.

Ez nem arról szól, hogy kinyitunk pár koszlott épületet és berugdossuk az embereket, ahogy azt pár rendpárti barom elképzeli. Bár kétség kívül, szükséges az önkormányzati tulajdonban lévő és erre alkalmas épületek felújítása is. Szóval több fajta intézmény kialakítása szükséges, melyeknek nem pusztán a szállásadás a célja, hanem a társadalmi integráció elősegítése.
Fokozatosan vissza kell léptetni az embereket a társadalmi keretek közé, először a nappali melegedő felajánlásával, mely nagy részben ténylegesen egy átmeneti javítás, de fontos.
Közép távon, ezen emberek számára fel kell ajánlani az állandó bennlakásos intézményeket. Ezek az intézmények amellett, hogy ellátást adnak, szociális szövetkezetek keretében biztosíthatnak érdemi, értékteremtő munkát. Arra pedig ne is gondoljon senki, hogy az elcseszett közmunka világába zavarjuk be ezeket, az elesett embereket. Itt a legfontosabb, közösségi lét megteremtése és a munka értékteremtő erejének tanítása.
Ha ezeket végigjárja valaki, még akkor sem szabad elengedni a kezét. Az óriási hiba lenne. Az erre a célra hasznosítható önkormányzati épületeket számba kell venni és egy átfogó, a város által támogatott szociális lakás programba kell helyezni azokat, akik már készen állnak az egzisztencia kiépítésére.
Persze maga, a rendszer tárgyi kiépítése nem elég. Ehhez megfelelő szociális munkás hálózatra van szükség, olyanokra akik képesek akár egyénenként mentorálni a rendszerbe kerülőket. Elengedhetetlen ez a fajta munkaerő és a személyes foglalkozás és sajnos itt van az, amire képtelen mind a városvezetés, mind a kormányzat. Ők sajnos általánosítva néznek embereket és bélyegzik kasztokba. Magasról tesznek az emberi létre és arra, hogy mindenki egy önálló személyiség.

Mi kéne ehhez?

Az önkormányzat részéről elszántság és a költségvetési források kisebb átrendezése. Meg lehet találni erre a forrást, csak a döntéshozóknak magukba kéne nézni és fontosabbá tenni az embert.



Rutz Tamás